Kneifel család

A székesfehérvári Kneifel család egy Morvaországi községből, Weißkirchenből (Hranice) származik, történetüket 1800-as évek elejéig sikerült visszakeresni.
Kneifel Antal József 1828-ban született, apja Kneifel János kovácsmester, édesanyja pedig egy lublini könyvkötő lánya Hoch Anna. A muzsikus lelkű ember vándorszínészként hagyta el otthonát, Temesvárra utazott, ahol beleszerelmesedett egy színésztársnőjébe, 1848-ban össze is házasodtak. Ebből a házasságból három gyermeke született: Katalin, Antónia és Emerich. Felesége meghalt, így a rámaradt három árvával felhagyott a vándorélettel. Nem tért vissza szülőföldjére, hazafelé menet Budapesten leszállt a szekérről.
A fővárosban dalkört vezetett valamint a Krisztinaváros templomi karnagyaként tevékenykedett. 1860-ban újra megnősült, Horváth Rozinát vette feleségül, kinek édesapja Brunszvik Teréz krisztinavárosi óvodájában volt óvóbácsi. Kettejük házasságából hét gyermek született. Ő maga kellemes, jó kedélyű, tehetséges ember volt, aki a családi relikviáink között található levelek tanúsága szerint Liszt Ferenccel is jó barátságban volt. A Koronázási mise kórusrészeit ő tanította be a Koronázó templom kórusának.
Ferenc fia - e sorok írójának nagyapja – erről azt mesélte, hogy egész kis gyerekkorában Liszt Ferenc többször is járt náluk. Egy alkalommal a térdére ültetve megsimogatta a fejét és az ujjai feje búbjáról leértek a szeméig. Ez ugyanolyan maradandó élmény volt számára, mint az ősz hajú bácsi orrán éktelenkedő bibircsók, amit nem szabadott nézni.
Hét gyermeke közül négyen kerültek Székesfehérvárra. Két lánya, Irma és Róza zenetanárként dolgozott a fehérvári zeneiskolában. István és Ferenc fiuk, bár szintén jó zenei képességekkel voltak megáldva, a megélhetés kényszere az ügyvédi pálya fele terelte útjukat.
A famíliánk családfájának élő ága Székesfehérváron a Jókai utca 9-ben majd a Rákóczi utca 19-ben Dr. Kneifel Ferenc családjával élt tovább. Ő ugyan ügyvédként praktizált, lelkében talán csak zenéléssel foglalkozott volna. Remekül játszott zongorán, csellón, brácsán, hegedűn. Kereste, szervezte a zenélési lehetőségeket. Többek közt Lánczos Kornélékhoz is járt muzsikálni, ahol az asszony szépen zongorázott. A nagymamám mesélte, hogy este fél nyolckor általában ránézett az órára és mondta a legkisebb gyereknek: eridj szépen Imruskám és hozd haza apádat a házimuzsikálásból.
A Vas megyéből származó Horváth Jankával 1909-ben kötött házasságából hat gyerekük született. Marianna, László Budapestre, Margit Szegedre került, Ilona, Ferenc és Imre városunkban élte le életét. Mindannyian zenei tanulmányokat folytattak, jól zongoráztak.
A fiatal Kneifel Ferenc folytatta édesapja zenei tevékenységét, énektanár lett, a székesfehérvári tanítóképzőben hegedűt tanított, kórust vezetett, később járási szakfelügyelő tisztet is betöltött. Amíg László is Fehérváron élt, vele és Imre testvérével állandóak voltak a kamarazenélések. Imre a legkisebb gyermek 1920-ban született. Nem volt kétséges, hogy zenét tanuljon. Először zongorázni tanult, majd Hermann László feleségéhez, báró Czeh Margithoz járt csellózni. Apja példáját követve elsőként ő sem a zenélésből élt, de nélküle ő sem tudott volna élni. Kántorkodott, zenekarban játszott. Később ez a zenei tudás mentette meg az életét a gulágon. 1953-ban, amikor elengedték, a magyar „államvédelmisek” eltiltották mindennemű közösségi tevékenységtől, tehát se kántorkodás, se egyéb zenélés. Az otthoni zongora volt az, ami megnyugvást jelentett számára. A fotók között található zenekari fényképet halála után találtam meg, sosem beszélt arról a négy boldog évről, amit ebben a zenekarban töltött.
A Kneifel család Fehérváron élő leszármazottai a kiállítás által bemutatott évtizedeket követően születtek.Ők Kneifel Imre fiai, unokái és Kneifel Ferenc unokája.